Bemutatkozás

kepkep
 

Összefoglalva néhány gondolatban, hogy honnan hová juthatunk felismeréseink, éveink során az "Élet Iskolája" a legnagyobb tanító mesterünk által!
Emlékszem már kicsi gyermekkoromban is voltak olyan megtapasztalásaim, amik ma már természetesek.
Akkor ezekre a magyarázatot nem kapva meg, -mert nem volt kivel megbeszéljem- sok esetben ezen történések
félelmeket gerjesztettek bennem.
Előfordult, hogy arra ébredtem, hogy valaki néz engem és ekkor kinyitva szemeimet
erős fényeket láttam csak.
Voltak helyzetek amikor formákat vagy alakokat, hangokat érzékeltem.
Mikorra a tinédzser koromba kerültem, akkor szinte naponta voltak ilyen megtapasztalásaim.
Ekkor azt kértem, hogy "hagyjanak békén", mert "már unom" és egyre sötétebbnek
láttam a világot magam körül.
Ennek az lett az eredménye, hogy már nem láttam és hallottam, viszont érezni kezdtem jobban azt, ha valami történt körülöttem.
Ezekről soha senkinek nem beszéltem.
Sok-sok év eltelt, mire feleszméltem és rádöbbentem arra, hogy ez a lehető legtermészetesebb, ami velem történik.
Ismereteim, megtapasztalásaim által egyre több olyan lehetőséggel találkoztam, ahol hasonló szellemiségben, gondolkodásban lévők vannak.
Az ezoterikusan - spiritualitásan és ehhez hasonlóan gondolkodók mindig lenyűgöztek azonban nem mindenben tudtam egyetérteni velük.
Voltak olyan élethelyzetek, amelyek arra kényszerítettek, hogy önmagamban elmélyülésben legyek, ennek kapcsán kaptam olyan felismeréseket,
hogy az eddigi valóságnak hitt tapasztalataim nem voltak mindíg megalapozottak.
Persze ennyi idő után már sokkal bölcsebben tudtam kezelni az általam megtapasztalt körülményeket, élethelyzeteket, magamét és másokét.
Tapasztalásaim által megerősödve és szélesebb látókörrel rendelkezve rádöbbentem az Univerzum egyszerűségére.
Ennek kapcsán kaptam azt az égi felkérést, hogy adjam át a megtapasztalásaimat, tanítások, útmutatások, gyógykezelések által azoknak, akik hozzám fordulással vannak.

 
kep