Fény és bátorság

2019.04.05
Fény és bátorság



 

Fény és Bátorság


Lehetőségek tárháza lehet előttünk, mi mikor mit és hogyan cselekszünk?
Vannak jelek is akár és figyelmeztetnek bennünket, hogy valaminek nem biztosan, hogy jó kimenetele lesz amennyiben valamiket meg cselekszek.
Ezek sok esetben az elme játékai velünk és vannak, amik esetleg tiltott gyümölcsnek is tűnhetnek, de
azért az elme az ego meggyőz bennünket az ellenkezőjéről.
Ilyenkor aztán fájhat a fejünk valaminek a befejeztével vagy akár már közben is, hiszen nem minden esetben tudunk már
önállóan kiszállni a játszmákból.
Ekkor jöhetnek számításba a szakemberek segítésének kérése is.
Hogy pontosan mikről is lehet szó pl. párkapcsolati nehézségek olyan személyekhez való kötödések, amelyek nyilvánvaló, hogy
nem visznek előre, de azért mégis engedünk valami oknál fogva a kérésnek, kisértésneknek.
Ez lehet valakikhez vagy valamikhez való megmagyarázhatatlan kötődések és attól való szenvedések is.
Minden tekintetben érdemes erre odafigyelni, mert nem mindenkor a lelkünk javát szolgáló döntéseket hozunk meg.
Vannak személyek, akiknek befolyásolásuk alá is kerülhetünk és vannak kötődések, amik a múltbéli életeinknek hozadékai.


Ehhez kapunk itt segítségeket amennyiben úgy véled neked is lehet erre szükséged, tedd meg.
Felajánlom magamat a teremtő erőnek a legfelsőbb énemnek és legbelső énemnek és kérem a
felmerülő kérdésemre a választ és a megoldást is egyben.
Tedd szívedre a kezed-tenyered és figyelj az érzésre és a gondolataidra-képekre, amiket kapsz.
Kérj hozzá bátorságot, erőt és fényt, hogy fel tudd oldani magadban és a másikban
(megszemélyesítve azt, akiről, amiről szó van)

minden olyan gondolatot, érzést, feszültséget-félelmet függőséget, stb. amelyek felmerültek.


Hozzál meg olyan bátor döntéseket, amelyek a Te életed bearanyozását segítik elő!
Fény Béke Szeretet Boldogság Egészség Egységben!
Ámen
Áldás

(Gyebrovszki Klára „Mária”)
Önállósítva akkor tudunk lenni csak, ha tisztában vagyunk önmagunk értékrendjével!
Ámen
Áldás