Ébredők

2019.01.22
Ébredők



 ÉBREDŐK
 Láthatjuk egy időben a napot, a holdat, a havat is.

Előfordulhat, hogy történnek velünk vagy körülöttünk olyan élethelyzetek, amikre
nem mindig mindenki minden esetben felkészültek.
Hétköznapiasan:
Télvíz idején hull a hó, de valami oknál fogva nincs eltakarítva.
„felkészületlenül ért minket a havazás”
Belegondolva meglehetősen viccesnek tűnik számomra.
Ehhez tudnám hasonlítani azt is, amikor velünk valamikor valamelyik fejlődési szakaszunkban történnek események.
Ezek minket váratlanul érnek, mint téli időjárásban a hóesés.
„Nem voltam felkészülve rá”
Pedig, ha elindulunk egy úton ki-ki a maga meghatározó tempójában érhetnek bennünket olyan fordulatok,
amikor kénytelen lehetek változni és változtatni az addigi folyamaton.
Vagyis fontossági sorrendünkben, első körben azzal kellene tisztában lennünk, hogy mit miért is akarunk.
Mindenkinek van egy élettörténete és ezen belül vannak berögződései, amik az eddigi életeinek tapasztalatai.
Ezekhez sokszor jobban van ragaszkodásunk a kelleténél és ráadásul szinte észrevétlen tesszük ezt.
Egy külső szemlélő valószínűleg már rég tudná mit kéne tenni, de mi csak megyünk a saját gondolatmenetünk után.
Mindenkinek vannak erényei és valószínűleg gyengeségei is egyben.
Viszont, ha ezzel tisztában vagyunk, akkor fontos az, hogy amiben nem jeleskedek, vagy nem haladok,
akkor kérek segítségeket azoktól, akik ebben jártasok.
Adni és kapni, kérni és elfogadni is elengedhetetlen bizonyos körülményekben.
Mindenkiben van valami, ami őt kiválóvá teszi.
Mindenkor voltak vannak s lesznek olyanok is, akik többre tartják magukat, mint akik.
Vannak, akik kevésbé tartják magukat értékesnek, mint amire képesek.
Egyik sem helyes, mert mindkettővel ártani vagyunk képesek magunknak.


Te legyél az, aki tudja, mit miért akar és azt is, hogy hová tart!
Lehetőségeink tárháza nyílik, meg előttünk van kínálat és kereslet bőven.
Tedd fel magadban azt a kérdést, hogy mikor mit hogyan miként ki által segítve tudok előrébb haladva lenni.
Legyél mindig őszinte igaz magadhoz és másokhoz!

(Gyebrovszki Klára „Mária”)
Tudatosságunk alapfeltétele a belső énünk megismerése.
Hitelességed ennek következménye.
Ámen
Áldás