Élet

2018.05.03
Élet

Élet

Szívünk minden dobbanásában ott van az ÉLET.
Becsüljük-e eléggé ezt?
Természetesnek vesszük minden egyes dobbanását. Pedig egy csoda tanúi és megélői lehetünk. Testünk közvetít, mégpedig az Univerzumból, Lelki akaratunknak megfelelően, s ami ellentétes ezzel, az a fizikai síkon testi tünetekben nyilvánul meg.
Mi is lehet ez?
Minden olyan gondolat, érzés, amelyet nem tudunk elfogadni, elengedni, megbocsájtani, amit nem szeretettel teszünk, az mind az anyagban manifesztálódik, mégpedig a fizikai testben, tehát testünk jelzőberendezésként működik, jelzi, ha valami nincs rendben „odabent”.
Addig természetesnek vesszük, hogy jól működik, nem kíméljük, de ha „jelez”, akkor legtöbbször pánikba esünk és feltesszük a kérdést: Miért én, mit vétettem, hogy ezt kaptam.
Orvostól orvosig járunk, s vagy rájövünk, vagy nem, hogy a megoldást nem az orvosoknál kell keresni. Mert bizony nehéz szembe nézni Önmagunkkal, a bennünk lévő érzésekkel, félelmekkel, meg nem értésekkel, legtöbbször Önmagunk iránt.
KI VAGYOK ÉN, hogy haragudjak magamra és miért teszem, miért jó nekem?
Nem hiszem, hogy bárkinek jó érzés haragudni magára (másokra).
Önmagunk számára állítottunk fel különböző mércéket, amelyeket meg akarunk dönteni, de kinek jó ez?
Nekünk nem hiszem.
Hiszen ha belegondolunk, ÚGY VAN MINDEN JÓL, AHOGY VAN, a maga tökéletességében, tökéletlenségében.
Nincs jó vagy rossz. Csak „VAN”-ság van.
Nehéz ezt megérteni, de ha megéled, megérted és akkor nincs több „gyötrelem” (amit egyébként csak az elme hoz létre), csak a szín tiszta Tapasztalás, s az álarcok lehullnak, Igaz, Tiszta Lényünk Fényünk felragyog.
A test gyógyul.
A végső földi tapasztalás ez.
Eggyé válni Önvalónkkal, megélni Önmagunk itt az anyagban a szív hívó szavát követve.
ÉLNI….. előítéletektől mentesen lenni, s feltehetjük a kérdést, hogy megéri-e a változás, változtatás? A választ mindenki saját magában találja.
De ha nem vagy elégedett az életeddel, sose a másik embert hibáztasd.
Tudd, hogy az életed minden tettéért TE VAGY A FELELŐS.
Soha senkit nem lehet hibáztatni, ha rosszul mennek a dolgaink.
TE TEREMTESZ.
Ha látod ezt, ha nem, mégpedig hitvilágod által.
Szentül meg vagy győződve az igazadról, pedig az csak a Tiéd.
A Valóság pedig lehet egész más, mint amit hiszel, de amíg ezt nem látod, addig futod köreidet, s vitába, harcba szállsz az „igazadért”.
De érdemes-e?
Ezt is döntse el mindenki maga.
Mi a fontos számodra?
A válasz itt is Benned van, csak egy valamire figyelj oda: Mit szeretnél valójában?
Milyen úton éred el célod?
Soha ne tagadd meg Önmagad, még magad előtt sem.
Kifogások bőven vannak mindig. A TE életedért felelősséget csak TE vállalhatsz.
Hogy látod azt az embert, aki vagy? Milyennek látod magad?
El tudod-e magad fogadni olyannak, amilyen vagy, a „jó és rossz” tulajdonságaiddal együtt?
Ha a válasz igen, jó úton vagy, hogy megtapasztald és megéld, aki Valójában vagy, Igaz, Tiszta Önvalód által élj szeretettel, elfogadóan, elengedéssel.
Hisz ez vagy TE.
A döntés a Tiéd, mit választasz.
Életed minden másodperce alkalmas a változtatásra, soha nem késő semmihez sem.
Tedd fel a kérdést magadnak, hogy szeretnéd-e a változást.
Figyeld meg, a kifogások jelennek meg először benned, de ha szíved szavát követed, felülemelkedhetsz rajta, s olyan csodás dolgok történhetnek veled, mint eddig soha.
Dönts hát szíved szerint.
Áldás az Életed minden rezdülésére!

Szeretettel: Égi Segítőitek
(Meló Andrea)