Nemzeti Ünnep

2018.03.15
Nemzeti Ünnep


 ÜNNEP

 Minden Nemzetnek úgy nekünk, Magyaroknak is vannak ÜNNEPEINK.
A MI NEMZETÜNK ÜNNEPE ez a mai nap.
Legyen tudatunkban az, hogy mi magunk teremtette világunkat
mi magunk tudjuk megváltoztatni csak.
Legyünk őszinték magunkhoz azokhoz, akikké váltunk és azok emlékéhez, akik elődeink voltak.
Sok a szóbeszéd s vannak, akik emlékeznek még a valóságra és vannak, akik hallottak róla.
Mi magunkban kell eldönteni annak valóságát és igazságát és befogadását.
Mindenkor végig gondolva azt, hogy milyen áron jutott el ez az ország oda ahol most tart.
Akarunk e emlékezni ezt követően is azokra kiket elvesztettünk a háborúkban vagy mi már most más módszerekhez akarunk folyamodni úgy, hogy veszteségként ne kelljen azt megélni.
Békés megoldásokat keresve tisztelve becsülve egymást még akkor is, ha
az másként gondolkodó- cselekvő.
Legyünk mi magunkra büszkék, hogy itt e földrészen a MAGAGUNK urai vagyunk úgy, hogy bele tudunk nézni a szeretteink szemébe és utódaink is jó szívvel gondolnak majd ránk tetteink következtében.
Legyünk hívei a BÉKÉNEK és vérontás és rosszindulatok nélküli megegyezések történjenek meg.
Tudjunk egymás szemébe nézni az utcákat járva és felemelt fejjel büszkén tudjunk gondolni arra, amit létrehoztunk vagy megcselekedtünk e világi életünkben.
Őszinte Igaz Tiszta Gondolatokat táplálva Magunkban és segítve azokat, akik még nem látják a fényt.
Mutasd meg Te igaz önvalódat a BÉKESSÉG jegyében!
Legyünk HŐSÖK úgy, hogy fájdalmakat nem okoztunk!
Áldás

(Gyebrovszki Klára „Mária”)
Isten Anyánk MÁRIA ÁLDÁSA legyen e NEMZETEN!
ISTEN segítse ezt az országot a helyes úton tovább!
Békés Boldog Egészséges Egységben felnövekvő NEMZETÜNK a jelenben és a
jövő nemzedékének örömteli emlékképei maradjanak csak.
Áldás